Новости от 04 декабря 2020 года из блога, посвященного практике в Европейском суде по правам человека ЕСПЧ

Обновлено 04.12.2020 07:01

 

Постановление ЕСПЧ от 26 мая 2020 года по делу "P.T. (P.T.) против Республики Молдова" (жалоба N 1122/12).

В 2012 году заявителю была оказана помощь в подготовке жалобы. Впоследствии жалоба была коммуницирована Республике Молдове.

По делу успешно рассмотрена жалоба неоправданное разглашение медицинских данных личного характера в официальной справке, подлежащей представлению в различных учреждениях по требованию. По делу допущено нарушение требований статьи 8 Конвенции о защите прав человека и основных свобод.

 

ОБСТОЯТЕЛЬСТВА ДЕЛА

 

Заявителю необходимо было получить военный билет или справку об освобождении от военной службы по многим причинам административного характера, включая получение водительского удостоверения и оформление на работе. Заявитель получил справку об освобождении от военной службы по состоянию здоровья, из содержания которой путем ссылки на другие опубликованные стандарты можно было идентифицировать заболевание заявителя (ВИЧ-инфекция).

 

ВОПРОСЫ ПРАВА

 

По поводу соблюдения статьи 8 Конвенции. Включение медицинских данных в документ, который необходимо было предъявлять третьим сторонам, являлось вмешательством в права заявителя, гарантированные статьей 8 Конвенции. Вмешательство соответствовало законодательству Республики Молдова, действовавшему в рассматриваемое время. Однако ни в своих замечаниях, представленных в Европейский Суд, ни в своих решениях на внутригосударственном уровне власти Республики Молдова не указали какой-либо законной цели для вмешательства в права заявителя. Более того, стороны не предоставили какой-либо информации о юридической истории соответствующего решения властей Республики Молдова, чтобы проверить, можно ли было определить законную цель из этого источника. Задачей Европейского Суда не являлось выявление такой законной цели вместо властей Республики Молдова. Вместе с тем Европейскому Суду сложно понять, какую законную цель могло преследовать разглашение данных о болезни заявителя третьим лицам в различных ситуациях, не связанных с какими-либо рисками для здоровья заявителя, которые могло повлечь заболевание. Подобная политика, по-видимому, не имела разумного основания или связи с какой-либо из законных целей, перечисленных в пункте 2 статьи 8 Конвенции.

Вышеизложенного было достаточно для установления нарушения статьи 8 Конвенции. Однако поскольку вмешательство в настоящем деле также затрагивало серьезный вопрос о пропорциональности применительно к любой возможной законной цели, Европейский Суд также решил рассмотреть и этот аспект жалобы. Способ, которым медицинские данные в выданной заявителю справке об освобождении от военной службы были защищены от излишнего разглашения, являлся ошибочным. В частности, он позволял третьим лицам установить вид заболевания заявителя, которое послужило основанием для освобождения его от военной службы, даже если эти лица и не имели явного интереса в получении данной информации. Тот факт, что соответствующая статья Медицинских стандартов, на которую имелась ссылка в выданной заявителю справке об освобождении, содержала перечень серьезных заболеваний, а не только ВИЧ, не меняло последствия такого решения вопроса для заявителя в той степени, в которой информация о заболевании представляла собой медицинскую информацию личного характера, разглашение которой серьезно нарушило права заявителя, гарантированные статьей 8 Конвенции. Власти Республики Молдова не представили какого-либо объяснения необходимости включения настолько подробных медицинских данных в документ, который следовало предъявлять в различных ситуациях, когда состояние здоровья заявителя не имело явного значения. Следовательно, вмешательство в право заявителя являлось непропорциональным.

 

ПОСТАНОВЛЕНИЕ

 

По делу было допущено нарушение требований статьи 8 Конвенции (принято единогласно).

 

КОМПЕНСАЦИЯ

 

В порядке применения статьи 41 Конвенции. Европейский Суд присудил заявителю 4 000 евро в качестве компенсации морального вреда.

 

Источник публикации: https://espchhelp.ru/blog/3549-p-t-protiv-respubliki-moldova .

 

 

 

ECHR decision of 26 may 2020 in the case "P. T. v. the Republic of Moldova"(aplication N 1122/12).

in 2012, the applicant was assisted in preparing the aplication. The aplication was subsequently communicated to the Republic of Moldova.

The case successfully considered the aplication of unjustified disclosure of personal medical data in an official certificate to be submitted to various institutions upon request. The case violated the requirements of article 8 of the Convention for the protection of human rights and fundamental freedoms.

 

FACTUAL BACKGROUND

 

The applicant had to obtain a military ID or a certificate of exemption from military service for many administrative reasons, including obtaining a driver's license and registration at work. The applicant received a certificate of exemption from military service for health reasons, from the contents of which, by reference to other published standards, it was possible to identify the applicant's disease (HIV infection).

 

POINT OF LAW

 

Regarding compliance with article 8 of the Convention. The inclusion of medical data in a document that had to be presented to third parties was an interference with the applicant's rights guaranteed by article 8 of the Convention. The intervention was in accordance with the legislation of the Republic of Moldova in force at the time under review. However, neither in their observations submitted to the European Court of justice, nor in their decisions at the domestic level, did the authorities of the Republic of Moldova indicate any legitimate purpose for interfering with the applicant's rights. Moreover, the parties did not provide any information about the legal history of the relevant decision of the Moldovan authorities in order to check whether it was possible to determine the legitimate purpose from this source. The court's task was not to identify such a legitimate goal in place of the Moldovan authorities. However, it is difficult for the European Court to understand what legitimate purpose the disclosure of the applicant's medical data to third parties could have had in various situations that do not involve any risks to the applicant's health that the illness might have entailed. Such a policy does not appear to have had a reasonable basis or connection with any of the legitimate purposes listed in article 8, paragraph 2, of the Convention.

The above was sufficient to establish a violation of article 8 of the Convention. However, since the interference in the present case also raised a serious question of proportionality in relation to any possible legitimate purpose, the court also decided to consider this aspect of the complaint. The way in which the medical data in the certificate of exemption from military service issued to the applicant was protected from unnecessary disclosure was erroneous. In particular, it allowed third parties to determine the type of illness of the applicant that served as the basis for his release from military service, even if these persons did not have a clear interest in obtaining this information. The fact that the relevant article of Medical standards referred to in the release certificate issued to the applicant contained a list of serious diseases, not just HIV, did not change the effect of this decision on the applicant to the extent that the information about the disease was personal medical information, the disclosure of which seriously violated the applicant's rights guaranteed by article 8 of the Convention. The authorities of the Republic of Moldova did not provide any explanation for the need to include such detailed medical data in the document, which should have been presented in various situations where the applicant's state of health was not clearly important. Consequently, the interference with the applicant's right was disproportionate.

 

RESOLUTION

 

The case violated the requirements of article 8 of the Convention (adopted unanimously).

 

COMPENSATION

 

In the application of article 41 of the Convention. The European Court awarded the applicant 4,000 euros in compensation for non-pecuniary damage.

 

The source of publication: https://espchhelp.ru/blog/3548-p-t-v-the-republic-of-moldova .

 

 

 

Hotărârea CEDO din 26 mai 2020 în dosarul "P. T. împotriva Republicii Moldova" (plîngerea nr. 1122/12)

În 2012, solicitantului i s-a acordat ajutor în pregătirea plîngerii. Ulterior, plângerea a fost comunicată Republicii Moldova.

În dosar a fost examinată cu succes plângerea privind divulgarea nejustificată a datelor medicale cu caracter personal în certificatul oficial care urmează a fi prezentat în diferite instituții la cerere. În dosar a fost admisă încălcarea prevederilor articolului 8 din Convenția privind protecția drepturilor omului și libertăților fundamentale.

 

CIRCUMSTANȚELE CAZULUI

 

Solicitantul a trebuit să obțină un bilet militar sau un certificat de scutire de la serviciul militar din mai multe motive administrative, inclusiv obținerea permisului de conducere și înregistrarea la locul de muncă. Solicitantul a primit un certificat de scutire de la serviciul militar din motive de sănătate, din conținutul căruia, prin referire la alte standarde publicate, a fost posibil să se identifice boala solicitantului (infecția cu HIV).

 

PROBLEME DE DREPT

 

Privind respectarea articolului 8 din Convenție. Includerea datelor medicale în documentul care trebuia prezentat terților a fost o intervenție în drepturile solicitantului, garantată de articolul 8 al Convenției. Intervenția a corespuns legislației Republicii Moldova, care a acționat în timpul în cauză. Însă nici în observațiile sale prezentate la Curtea Europeană de Justiție, nici în deciziile sale la nivel de stat, autoritățile Republicii Moldova nu au indicat niciun scop legal de a interveni în drepturile solicitantului. Mai mult, părțile nu au oferit nicio informație despre istoria juridică a deciziei respective a autorităților Republicii Moldova pentru a verifica dacă a fost posibil să se determine scopul legal din această sursă. Obiectivul Curții Europene nu a fost identificarea unui astfel de scop legal în locul autorităților Republicii Moldova. Cu toate acestea, este dificil pentru instanța europeană să înțeleagă ce scop legitim ar putea urmări divulgarea datelor privind boala solicitantului către terțe părți în diferite situații care nu implică riscuri pentru sănătatea solicitantului care ar putea duce la boală. O astfel de politică nu pare să fi avut un motiv rezonabil sau o legătură cu oricare dintre obiectivele legale enumerate la articolul 2 alineatul 8 al Convenției.

Cele de mai sus au fost suficiente pentru a stabili încălcarea articolului 8 din Convenție. Cu toate acestea, deoarece intervenția în acest caz a abordat, de asemenea, o problemă serioasă de proporționalitate aplicată oricărui scop legal posibil, Curtea Europeană a decis, de asemenea, să ia în considerare și acest aspect al plângerii. Modul în care datele medicale din certificatul eliberat solicitantului privind scutirea de la serviciul militar au fost protejate de divulgarea excesivă a fost eronat. În special, el a permis terților să stabilească tipul de boală a solicitantului, care a servit drept motiv pentru a-l elibera de serviciul militar, chiar dacă aceste persoane nu au avut nici un interes clar în obținerea acestor informații. Faptul că articolul respectiv standardelor Medicale, pe care o leagă în eliberată solicitantului de ajutor cu privire la eliberarea, conținea o listă de boli grave, și nu doar HIV, nu s-a schimbat consecințele unei astfel de decizii de întrebare pentru reclamant, în măsura în care informațiile privind boala a reprezentat, de informații medicale cu caracter personal, a căror divulgare este serios încălcat drepturile reclamantului garantate de articolul 8 al Convenției. Autoritățile Republicii Moldova nu au prezentat nicio explicație a necesității includerii datelor medicale atât de detaliate într-un document care trebuia prezentat în diferite situații în care starea de sănătate a solicitantului nu avea o semnificație clară. Prin urmare, intervenția în dreptul solicitantului a fost disproporționată.

 

Hotărâre

 

În dosar a fost admisă încălcarea cerințelor articolului 8 din Convenție (adoptată în unanimitate).

 

Compensare

 

În ordinea aplicării articolului 41 din Convenție. Curtea Europeană a acordat reclamantului 4 000 de euro drept compensație pentru prejudiciul moral.

 

Sursa publicării: https://espchhelp.ru/blog/3547-p-t-impotriva-republicii-moldova .

 

 

Постановление ЕСПЧ от 26 мая 2020 года по делу "Макучян и Минасян (Makuchyan and Minasyan) против Азербайджана и Венгрии" (жалоба N 17247/13).

 

В 2013 году заявителям была оказана помощь в подготовке жалобы. Впоследствии жалоба была коммуницирована Азербайджану и Венгрии.

 

По делу успешно рассмотрена жалоба на необоснованное неисполнение властями приговора, предусматривающего наказание в виде лишения свободы за преступление на почве национальной ненависти, вынесенного за рубежом в отношении военнослужащего, который по возвращении в страну был помилован, повышен по службе и получил материальное поощрение. По делу допущено нарушение требований статьи 2 (в ее процессуально-правовом аспекте) и статьи 14 Конвенции о защите прав человека и основных свобод. По делу не допущено нарушений статьи 2 Конвенции о защите прав человека и основных свобод в ее материально-правовом аспекте.

 

 

 

ОБСТОЯТЕЛЬСТВА ДЕЛА

 

 

 

Принимая участие в военных операциях сил НАТО в г. Будапеште, военнослужащий из Азербайджана (R.S.) обезглавил военнослужащего из Армении (родственника второго заявителя) и угрожал убить еще одного солдата-армянина (первый заявитель), пытаясь выбить дверь его комнаты топором. В Венгрии R.S. был приговорен к пожизненному лишению свободы. Фактор национальной ненависти в его преступлениях был полностью расследован и рассматривался в судах Венгрии. После отбытия восьми лет из назначенного срока наказания R.S. был отправлен в Азербайджан согласно Конвенции Совета Европы о передаче осужденных лиц (далее - Конвенция о передаче осужденных) для отбытия оставшегося срока наказания в своем родном государстве. Однако по возвращении R.S. был незамедлительно освобожден из-под стражи, помилован, повышен в звании на публичной церемонии, ему была выплачена заработная плата за весь срок, проведенный в местах лишения свободы, а также предоставлена квартира в г. Баку. Многие высокопоставленные должностные лица Азербайджана выступили с одобрительными заявлениями относительно действий R.S. и его помилования.

 

 

 

ВОПРОСЫ ПРАВА

 

 

 

По поводу соблюдения статьи 1 Конвенции (территориальная юрисдикция применительно к властям Азербайджана). Исполнение приговора, вынесенного в контексте защиты права на жизнь, должно рассматриваться как неотъемлемая часть процессуального обязательства государства в соответствии со статьей 2 Конвенции. Независимо от того, где было совершено преступление, в связи с тем, что власти Азербайджана согласились принять и приняли на себя предусмотренную Конвенцией о передаче осужденных обязанность продолжить исполнение приговора в отношении R.S., они были обязаны это сделать согласно своему процессуальному обязательству, предусмотренному статьей 2 Конвенции.

 

По поводу соблюдения статьи 2 Конвенции. (a) Применимость в отношении первого заявителя. Хотя первому заявителю не было причинено реальных телесных повреждений, суды Венгрии осудили R.S. за "покушение на убийство". Таким образом, жизнь первого заявителя находилась в серьезной и неминуемой опасности. Следовательно, статья 2 Конвенции была применима к ситуации первого заявителя.

 

(b) Материально-правовые обязательства властей Азербайджана в соответствии со статьей 2 Конвенции. Европейский Суд придал особое значение тому факту, что R.S., хотя и являлся военнослужащим Вооруженных сил Азербайджана в рассматриваемое время, во время инцидента не действовал в своем профессиональном качестве или по приказу командования. Наоборот, преступления были совершены им в результате его личного, частного решения убить, поскольку ставшие жертвами армяне предположительно смеялись над ним и спровоцировали его.

 

Существующие стандарты международного права, вытекающие из статьи 11 Проектов статей Организации Объединенных Наций "Об ответственности государств за международно-противоправные деяния" (далее - Проекты статей) устанавливают крайне строгие требования для того, чтобы возникла ответственность государства за деяние, в обычной ситуации не относящееся к государственной сфере компетенции на момент его совершения. В контексте настоящего дела для того, чтобы точно установить, что власти Азербайджана нарушили статью 2 Конвенции в ее материально-правовом аспекте, следовало убедительно продемонстрировать, что своими действиями власти Азербайджана не только "одобрили" и "поддержали" оспариваемые действия, но и "четко и недвусмысленно" "признали" и "приняли" эти действия "как свои собственные", при этом "признание" и "принятие" являлись условиями, которые должны были выполняться одновременно.

 

Рассматривая действия властей Азербайджана в целом, включая решения о помиловании и повышении R.S. в звании, о выплате ему денежной компенсации и предоставлении квартиры, следует полагать, что власти Азербайджана вне всякого сомнения продемонстрировали "одобрение" и "признание" преступных действий R.S. Однако тщательно изучив характер и пределы действия обжалуемых мер в их общем контексте, Европейский Суд пришел к выводу, что не было убедительно доказано, что власти Азербайджана "четко и недвусмысленно" "признали" и "приняли" достойные сожаления действия R.S. "как свои собственные", приняв, таким образом, прямо и однозначно на себя ответственность за совершенное R.S. убийство одного лица и покушение на убийство второго. Европейский Суд подчеркнул, что эта оценка была осуществлена на основании строгих стандартов в соответствии с действующими нормами международного права.

 

По существу обжалуемые меры могли быть, скорее, истолкованы как направленные на публичное рассмотрение, признание и исправление неблагоприятной личной, профессиональной и финансовой ситуации R.S., которую власти Азербайджана, по мнению Европейского Суда, необоснованно посчитали результатом предположительно несправедливого уголовного разбирательства в Венгрии.

 

В заключение, в делах, когда сотрудники правоохранительных органов совершают преступления, действуя вне рамок своих служебных полномочий, от государств - членов Совета Европы ожидается применение более высоких профессиональных стандартов к работе своих правоохранительных систем, а также обеспечение того, чтобы лица, работающие в данных структурах, отвечали необходимым критериям. Аналогичные стандарты могут быть применимы к военнослужащим. Однако принимая во внимание обстоятельства настоящего дела, Европейский Суд не убежден в том, что командование R.S. могло предвидеть его действия, которые он осуществил в качестве частного лица, или что вину за эти действия в целом следует возложить на власти Азербайджана только потому, что виновное лицо состоит на военной службе у этого государства. Действительно, оспариваемые действия являлись настолько явно преступными и были настолько далеки от статуса R.S. как военнослужащего, что, исходя из обстоятельств дела, даже самые тяжкие уголовные преступления R.S. не могли повлечь материально-правовой международной ответственности властей Азербайджана. Более того, ничто в материалах дела не заставляет предположить, что процедура набора в армию военнослужащих и контроля за соблюдением ими профессиональных стандартов в период службы R.S. в Венгрии была ненадлежащей.

 

 

 

ПОСТАНОВЛЕНИЕ

 

 

 

По делу властями Азербайджана не было допущено нарушения требований статьи 2 Конвенции в ее материально-правовом аспекте (принято шестью голосами "за" при одном - "против").

 

(c) Процессуальные обязательства властей Азербайджана в соответствии со статьей 2 Конвенции. С момента, когда власти Азербайджана приняли на себя ответственность за исполнение назначенного R.S. уголовного наказания, то есть с даты его передачи, они были обязаны отреагировать надлежащим образом на крайне тяжкое, основанное на национальной ненависти, преступление. Ввиду исключительно напряженной политической ситуации между двумя государствами власти Азербайджана должны были проявить особую осторожность, учитывая, что жертвами преступлений стали лица армянской национальности.

 

Европейский Суд не убедил какой-либо из доводов властей Азербайджана в пользу незамедлительного освобождения R.S. из-под стражи. Во-первых, дело R.S. в Венгрии рассматривали суды двух инстанций, которые вынесли мотивированные решения. В этом отношении R.S. не подал в Европейский Суд жалобу против властей Венгрии на нарушение статьи 6 Конвенции. В любом случае не имелось достаточных доказательств того, что какое-либо процессуальное нарушение не сопровождалось бы процессуальными гарантиями или что подобные нарушения сделали бы все разбирательство по делу R.S. несправедливым. Во-вторых, предполагаемая личная ситуация и проблемы, имевшиеся у R.S. с психическим здоровьем, вряд ли могли считаться достаточными для того, чтобы оправдать неисполнение властями Азербайджана приговора за тяжкое преступление, совершенное за границей. Психическое состояние R.S. было тщательно рассмотрено в ходе судебного разбирательства в Венгрии. Более того, повышение R.S. в звании явно предполагало, что он не страдал серьезным психическим расстройством.

 

В итоге власти Азербайджана отнеслись к R.S. как к невиновному или несправедливо осужденному лицу и предоставили ему ряд материальных благ (выплаты заработной платы, предоставление квартиры, повышение в звании), которые не имели правовых оснований согласно законодательству Азербайджана. Таким образом, действия властей Азербайджана фактически освободили R.S. от ответственности за преступления, совершенные в отношении жертв-армян. Эта ситуация не соответствовала предусмотренной статьей 2 Конвенции обязанности властей Азербайджана эффективно предотвращать совершение преступлений против жизни людей.

 

 

 

ПОСТАНОВЛЕНИЕ

 

 

 

По делу властями Азербайджана было допущено нарушение требований статьи 2 Конвенции в ее процессуально-правовом аспекте (принято единогласно).

 

(d) Процессуальные обязательства властей Венгрии в соответствии со статьей 2 Конвенции. Европейскому Суду следовало установить, могло ли передающее государство нести ответственность (и в какой степени) за защиту прав жертв преступления или их близких родственников. Власти Венгрии полностью последовали процедуре, изложенной в Конвенции о передаче осужденных. В частности, они потребовали от властей Азербайджана указать, какая процедура будет применена, если R.S. вернется в свою родную страну. Хотя ответ властей Азербайджана был явно неполным и сформулированным в общих выражениях, что, в свою очередь, могло вызывать подозрения относительно способа исполнения назначенного R.S. наказания и побудить власти Венгрии к дальнейшим действиям, Европейскому Суду не было представлено каких-либо убедительных доказательств того, что власти Венгрии безусловно знали или должны были знать о том, что R.S. будет освобожден из-под стражи после возвращения в Азербайджан. Вместе с тем, особенно учитывая срок, уже проведенный R.S. в тюрьме Венгрии, Европейский Суд не усматривает, какие еще действия могли бы предпринять компетентные власти Венгрии, помимо соблюдения процедуры и духа Конвенции о передаче осужденных, и, исходя из предположения о том, что другое государство - член Совета Европы будет действовать добросовестно. Следовательно, власти Венгрии выполнили свои процессуальные обязательства.

 

 

 

ПОСТАНОВЛЕНИЕ

 

 

 

По делу властями Венгрии не было допущено нарушения требований статьи 2 Конвенции в ее процессуально-правовом аспекте (принято шестью голосами "за" при одном - "против").

 

По поводу соблюдения статьи 14 Конвенции во взаимосвязи со статьей 2 Конвенции (применительно к властям Азербайджана). Задачей Европейского Суда являлось установить, имели ли армянское происхождение жертв преступлений R.S. и характер этих преступлений значение для принятия властями Азербайджана рассматриваемых мер после возвращения R.S. в Азербайджан. Власти Азербайджана не указали норм внутригосударственного законодательства, которые являлись бы правовыми основаниями для получения R.S. материальных благ, которые, безусловно, воспринимались как вознаграждение за его действия. Также власти Азербайджана не привели примеров из практики, когда осужденным убийцам предоставлялись бы аналогичные привилегии после получения президентского помилования. Кроме того, с сожалением следует отметить, что некоторые высокопоставленные должностные лица Азербайджана озвучили высказывания, в которых с гордостью называли R.S. патриотом и героем, особо подчеркивая тот факт, что преступления R.S. были направлены против солдат армянской национальности. На специальной интернет-странице, созданной для этой цели на сайте Президента Азербайджана, огромное количество лиц благодарило президента за помилование R.S., поскольку они оправдывали убийство им солдат-армян. Хотя лично Президент Азербайджана никогда не публиковал сообщений на этой интернет-странице, сам факт ее существования приводил к тому, что помилование рассматривалось как важный шаг в процессе узаконивания и прославления действий R.S.

 

Следовательно, заявители представили достаточно убедительные, четкие и последовательные выводы для формирования дела prima facie о том, что принятые властями Азербайджана меры в отношении R.S., которые привели к его фактической безнаказанности, в совокупности с прославлением исключительно тяжкого преступления R.S., совершенного им на почве ненависти, имели причинно-следственную связь с армянской национальностью жертв R.S. и, таким образом, были совершены на почве национальной ненависти. Власти Азербайджана пытались оправдать свои действия ссылкой на те же причины, которые были отклонены Европейским Судом как неубедительные в контексте жалобы заявителей на нарушение статьи 2 Конвенции в процессуально-правовом аспекте (см. выше). Таким образом, власти Азербайджана не смогли опровергнуть подлежащее доказыванию утверждение заявителей о дискриминации в деле.

 

 

 

ПОСТАНОВЛЕНИЕ

 

 

 

По делу властями Азербайджана было допущено нарушение требований статьи 14 Конвенции, рассмотренной во взаимосвязи со статьей 2 Конвенции (принято шестью голосами "за" при одном - "против").

 

Европейский Суд также признал единогласно, что власти как Азербайджана, так и Венгрии выполнили свои обязательства, предусмотренные статьей 38 Конвенции.

 

 

 

КОМПЕНСАЦИЯ

 

 

 

В порядке применения статьи 41 Конвенции. Заявители не представили каких-либо требований о компенсации ущерба. Властям Азербайджана не было указано на принятие каких-либо мер индивидуального характера в соответствии со статьей 46 Конвенции.

 

 

 

Источник публикации: https://espchhelp.ru/blog/3546-makuchyan-i-minasyan-protiv-azerbaydzhana-i-vengrii .

 

 

 

 

 

ECHR decision of may 26, 2020 in the case "Makuchyan and Minasyan v. Azerbaijan and Hungary" (aplication N 17247/13).

 

In 2013, the applicants were assisted in preparing the aplication. The aplication was subsequently communicated to Azerbaijan and Hungary.

 

The case successfully considered an aplication about the authorities ' unjustified failure to comply with a sentence of imprisonment for a crime motivated by national hatred imposed abroad against a soldier who, upon returning to the country, was pardoned, promoted and received financial incentives. The case violated the requirements of article 2 (in its procedural and legal aspect) and article 14 of the Convention for the protection of human rights and fundamental freedoms. There were no violations of article 2 of the Convention for the protection of human rights and fundamental freedoms in its substantive aspect.

 

 

 

FACTUAL BACKGROUND

 

 

 

While participating in the military operations of the NATO forces in Budapest, an Azerbaijani soldier (R. S.) beheaded an Armenian soldier (a relative of the second applicant) and threatened to kill another Armenian soldier (the first applicant) by trying to break down the door of his room with an axe. In Hungary, R. S. was sentenced to life imprisonment. The factor of national hatred in his crimes was fully investigated and considered in the courts of Hungary. After serving eight years of an appointed term of punishment R. S. he was sent to Azerbaijan in accordance with the Council of Europe Convention on the transfer of convicted persons (hereinafter referred to as the Convention on the transfer of convicted persons) to serve the remainder of his sentence in his home state. However, upon his return, R. S. was immediately released from custody, pardoned, promoted in a public ceremony, paid his salary for the entire period spent in prison, and given an apartment in Baku. Many high-ranking officials of Azerbaijan have made approving statements regarding the actions of R. S. and his pardon.

 

 

 

POINT OF LAW

 

 

 

Regarding compliance with article 1 of the Convention (territorial jurisdiction in relation to the Azerbaijani authorities). The execution of a sentence imposed in the context of the protection of the right to life should be considered an integral part of the state's procedural obligation under article 2 of the Convention. Regardless of where the crime was committed, since the Azerbaijani authorities agreed to accept and assumed the obligation under the Convention on the transfer of convicted persons to continue the execution of the sentence against R. S., they were obliged to do so in accordance with their procedural obligation under article 2 of the Convention.

 

Regarding compliance with article 2 of the Convention. (a) Applicability to the first applicant. Although the first applicant had not suffered actual bodily injury, the courts of Hungary condemned the R. S. for the "attempted murder". The first applicant's life was therefore in serious and imminent danger. Consequently, article 2 of the Convention was applicable to the first applicant's situation.

 

(b) the Substantive obligations of the Azerbaijani authorities under article 2 of the Convention. The court attached particular importance to the fact that R. S., although a member of the Azerbaijani Armed forces at the time in question, did not act in his professional capacity or on the orders of the command at the time of the incident. On the contrary, the crimes were committed by him as a result of his personal, private decision to kill, since the Armenian victims allegedly laughed at him and provoked him.

 

Existing standards of international law arising from article 11 of the Draft articles of the United Nations "on the responsibility of States for internationally wrongful acts" (hereinafter referred to as the Draft articles) establish extremely strict requirements for state responsibility to arise for an act that normally does not fall within the state's sphere of competence at the time of its Commission. In the context of the present case, in order to establish that the Azerbaijani authorities violated article 2 of the Convention in its substantive aspect, it was necessary to demonstrate convincingly that the Azerbaijani authorities not only "approved" and "supported" the disputed actions, but also "clearly and unequivocally" "recognized" and "accepted" these actions "as their own", while "recognition" and "acceptance" were conditions that had to be fulfilled simultaneously.

 

Considering the actions of the Azerbaijani authorities in General, including the decisions to pardon and promote R. S., to pay him monetary compensation and to provide him with an apartment, it is to be assumed that the Azerbaijani authorities undoubtedly demonstrated "approval" and "recognition" of the criminal actions of R. S. However, after carefully examining the nature and scope of the measures complained of in their General context, the European Court concluded that it was not conclusively proved that the Azerbaijani authorities "clearly and unequivocally" "recognized" and "accepted" the deplorable actions of R. S. "as their own", thus accepting direct and unequivocal responsibility for the murder of one person and the attempted murder of another by R. S.. The European Court of justice stressed that this assessment was carried out on the basis of strict standards in accordance with the current norms of international law.

 

In essence, the measures complained of could rather be interpreted as aimed at public review, recognition and correction of the unfavorable personal, professional and financial situation of R. S., which the Azerbaijani authorities, in the opinion of the European Court, unreasonably considered to be the result of allegedly unfair criminal proceedings in Hungary.

 

Finally, in cases where law enforcement officials commit crimes outside their official authority, Council of Europe member States are expected to apply higher professional standards to their law enforcement systems, as well as to ensure that those working in these structures meet the necessary criteria. Similar standards may apply to military personnel. However, taking into account the circumstances of the present case, the Court is not convinced that the R. S. command could have foreseen his actions, which he carried out as a private person, or that the blame for these actions in General should be placed on the Azerbaijani authorities only because the guilty person is in the military service of this state. Indeed, the disputed actions were so clearly criminal and so far removed from R. S. ' status as a military officer that, based on the circumstances of the case, even the most serious criminal offences of R. S. could not entail the international responsibility of the Azerbaijani authorities in terms of material law. Moreover, nothing in the case file suggests that the procedure for recruiting military personnel and monitoring their compliance with professional standards during the service of R. S. in Hungary was improper.

 

 

 

RESOLUTION

 

 

 

In the case, the Azerbaijani authorities did not violate the requirements of article 2 of the Convention in its substantive aspect (adopted by six votes in favor and one against).

 

(c) the Procedural obligations of the Azerbaijani authorities under article 2 of the Convention. From the moment when the Azerbaijani authorities assumed responsibility for the execution of the criminal sentence imposed by R. S., i.e. from the date of its transfer, they were obliged to respond appropriately to an extremely serious crime based on national hatred. In view of the extremely tense political situation between the two States, the Azerbaijani authorities should have been particularly careful, given that the victims of the crimes were people of Armenian nationality.

 

The European Court did not convince any of the arguments of the Azerbaijani authorities in favor of the immediate release of R. S. from custody. First, the case of R. S. in Hungary was considered by the courts of two instances, which issued reasoned decisions. In this respect, R. S. did not file a complaint with the European Court of justice against the Hungarian authorities for a violation of article 6 of the Convention. In any event, there was insufficient evidence that any procedural violation would not have been accompanied by procedural safeguards, or that such violations would have made the entire R. S. proceedings unfair. Secondly, the alleged personal situation and problems that R. S. had with mental health could hardly be considered sufficient to justify the failure of the Azerbaijani authorities to execute a sentence for a serious crime committed abroad. The mental state of R. S. was thoroughly examined during the trial in Hungary. Moreover, R. S.'s promotion to the rank clearly suggested that he did not suffer from a serious mental disorder.

 

As a result, the Azerbaijani authorities treated R. S. as an innocent or unjustly convicted person and provided him with a number of material benefits (salary payments, apartment provision, promotion) that had no legal basis under the legislation of Azerbaijan. Thus, the actions of the Azerbaijani authorities actually released R. S. from responsibility for the crimes committed against the Armenian victims. This situation did not comply with the obligation of the Azerbaijani authorities under article 2 of the Convention to effectively prevent the Commission of crimes against human life.

 

 

 

RESOLUTION

 

 

 

In the case, the Azerbaijani authorities violated the requirements of article 2 of the Convention in its procedural and legal aspect (adopted unanimously).

 

(d) The procedural obligations of the Hungarian authorities under article 2 of the Convention. The European Court of justice should have determined whether the transmitting state could have been responsible (and to what extent) for protecting the rights of victims of crime or their close relatives. The Hungarian authorities fully followed the procedure set out in the Convention on the transfer of convicted persons. In particular, they demanded that the Azerbaijani authorities indicate what procedure will be applied if R. S. returns to his native country. Although the response of the Azerbaijani authorities was clearly incomplete and worded in General terms, which in turn could have raised suspicions about the manner of execution of the sentence imposed on R. S. and prompted the Hungarian authorities to take further action, the European Court was not provided with any convincing evidence that the Hungarian authorities certainly knew or should have known that R. S. would be released from custody after returning to Azerbaijan. However, especially considering the time already spent by R. S. in a Hungarian prison, the court does not see what other actions could be taken by the competent Hungarian authorities other than to comply with the procedure and spirit of the Convention on the transfer of convicted persons, and on the assumption that another member state of the Council of Europe would act in good faith. Consequently, the Hungarian authorities fulfilled their procedural obligations.

 

 

 

RESOLUTION

 

 

 

In the case, the Hungarian authorities did not violate the requirements of article 2 of the Convention in its procedural and legal aspect (adopted by six votes in favor and one against).

 

Regarding compliance with article 14 of the Convention in relation to article 2 of the Convention (in relation to the Azerbaijani authorities). The task of the European Court of justice was to determine whether the Armenian origin of the victims of R. S. crimes and the nature of these crimes were relevant for the Azerbaijani authorities to take the measures under consideration after R. S. returned to Azerbaijan. The Azerbaijani authorities did not specify the norms of domestic legislation that would be the legal grounds for receiving R. S. material benefits, which, of course, were perceived as a reward for his actions. Also, the Azerbaijani authorities did not give examples from practice when convicted murderers would be granted similar privileges after receiving a presidential pardon. In addition, it should be noted with regret that some high-ranking officials of Azerbaijan voiced statements in which they proudly called R. S. a patriot and hero, emphasizing the fact that the crimes of R. S. were directed against soldiers of Armenian nationality. On a special web page created for this purpose on the website of the President of Azerbaijan, a huge number of people thanked the President for pardoning R. S., as they justified the murder of Armenian soldiers by him. Although the President of Azerbaijan personally never published messages on this website, the very fact of its existence led to the fact that the pardon was seen as an important step in the process of legitimizing and glorifying the actions of R. S.

 

Consequently, the applicants submitted sufficiently convincing, clear and consistent conclusions to form a prima facie case that the measures taken by the Azerbaijani authorities against R. S., which led to his de facto impunity, together with the glorification of the exceptionally serious crime of R. S. committed on the basis of hatred, had a causal relationship with the Armenian nationality of the victims of R. S. and, thus, were committed on the basis of national hatred. The Azerbaijani authorities tried to justify their actions by referring to the same reasons that were rejected by the European Court of justice as unconvincing in the context of the applicants ' complaint of a violation of article 2 of the Convention in the procedural and legal aspect (see above). Thus, the Azerbaijani authorities were unable to refute the applicants ' arguable claim of discrimination in the case.

 

 

 

RESOLUTION

 

 

 

In the case, the Azerbaijani authorities violated the requirements of article 14 of the Convention, considered in conjunction with article 2 of the Convention (adopted by six votes in favor and one against).

 

The European Court also unanimously recognized that the authorities of both Azerbaijan and Hungary had fulfilled their obligations under article 38 of the Convention.

 

 

 

COMPENSATION

 

 

 

In the application of article 41 of the Convention. The applicants did not submit any claims for damages. The Azerbaijani authorities were not informed of any individual measures taken in accordance with article 46 of the Convention.

 

 

 

The source of publication: https://espchhelp.ru/blog/3545-makuchyan-and-minasyan-v-azerbaijan-and-hungary .

 

 

 

 

 

AİHM 26 may 2020-ci il tarixli "Makuçyan və Minasyan (Makuchyan and Minasyan) Azərbaycan və Macarıstana qarşı" işi üzrə qərarı (şikayət n 17247/13).

 

2013-cü ildə ərizəçilərə şikayətin hazırlanmasında yardım edilib. Sonradan şikayət Azərbaycan və Macarıstan tərəfindən kommunizasiya edilib.

 

İş üzrə ölkəyə qayıtdıqdan sonra əfv edilmiş, xidmət üzrə yüksəlmiş və maddi həvəsləndirmə almış hərbi qulluqçu barəsində Xaricdə çıxarılmış milli nifrət zəminində cinayətə görə azadlıqdan məhrum etmə növündə cəzanı nəzərdə tutan hökmün hakimiyyətin əsassız olaraq icra edilməməsindən şikayətə uğurla baxılmışdır. İş üzrə İnsan hüquqlarının və əsas azadlıqların müdafiəsi haqqında Konvensiyanın 2-ci (onun prosessual-hüquqi aspektində) və 14-cü maddəsinin tələblərinin pozulmasına yol verilib. İş üzrə İnsan hüquqlarının və əsas azadlıqların müdafiəsi haqqında Konvensiyanın 2-ci maddəsinin maddi-hüquqi aspektində pozuntularına yol verilməyib.

 

 

 

İŞİN HALLARI

 

 

 

Budapeştdə NATO qüvvələrinin hərbi əməliyyatlarında iştirak edən Azərbaycan hərbçisi (R. S.) Ermənistandan olan hərbçini (ikinci ərizəçinin qohumu) başsız qoymuş və daha bir erməni əsgəri (Birinci ərizəçi) öldürməyi hədələmiş, onun otağının qapısını balta ilə vurmağa çalışmışdır. Macarıstanda R. S. ömürlük həbs cəzasına məhkum edildi. Onun cinayətlərində milli nifrət faktoru tamamilə araşdırılmış və Macarıstan məhkəmələrində nəzərdən keçirilmişdir. R. S. təyin olunmuş cəza müddətindən səkkiz il çəkdikdən sonra məhkum olunmuş şəxslərin verilməsi haqqında Avropa Şurasının Konvensiyasına əsasən (bundan sonra məhkumların verilməsi haqqında Konvensiya) doğma Dövlətində cəza müddətinin qalan hissəsini çəkmək üçün Azərbaycana göndərilib. Lakin R. S. qayıdandan sonra dərhal həbsdən azad edilmiş, əfv edilmiş, İctimai mərasimdə rütbəsi artırılmış, ona azadlıqdan məhrumetmə yerlərində keçirilmiş bütün müddət üçün əmək haqqı ödənilmiş, həmçinin Bakı şəhərində mənzil verilmişdir. Azərbaycanın bir çox yüksək vəzifəli şəxsləri R. S.-ın fəaliyyəti və əfvi ilə bağlı təqdirəlayiq bəyanatlarla çıxış ediblər.

 

 

 

HÜQUQ MƏSƏLƏLƏRİ

 

 

 

Konvensiyanın 1-ci maddəsinə (Azərbaycan hakimiyyətinə tətbiq edilən ərazi yurisdiksiyası) əməl olunmasına dair. Həyat hüququnun müdafiəsi kontekstində çıxarılmış hökmün yerinə yetirilməsinə Konvensiyanın 2-ci maddəsinə uyğun olaraq dövlətin Prosessual öhdəliyinin ayrılmaz hissəsi kimi baxılmalıdır. Cinayətin törədilməsindən asılı olmayaraq, Azərbaycan hakimiyyəti məhkumların R. S. barəsində hökmün icrasını davam etdirmək vəzifəsi verilməsi barədə Konvensiyada nəzərdə tutulmuş qərarı qəbul etmək və qəbul etmək barədə razılığa gəldiyi üçün onlar Konvensiyanın 2-ci maddəsində nəzərdə tutulmuş prosessual öhdəliklərinə uyğun olaraq bunu etməyə borclu idilər.

 

Konvensiyanın 2-ci maddəsinə uyğun olaraq. (bir) birinci ərizəçiyə münasibətdə tətbiq. İlk ərizəçiyə real bədən xəsarəti verilməsə də, Macarıstan məhkəmələri R. S.-nı "qətl cəhdinə"görə pisləyib. Beləliklə, birinci ərizəçinin Həyatı ciddi və labüd təhlükə altında idi. Beləliklə, Konvensiyanın 2-ci maddəsi birinci ərizəçinin vəziyyətinə tətbiq edilib.

 

(b) Konvensiyanın 2-ci maddəsinə uyğun olaraq Azərbaycan hakimiyyətinin maddi-hüquqi öhdəlikləri. Avropa Məhkəməsi R. S.-nın nəzərdən keçirilən dövrdə Azərbaycan Silahlı Qüvvələrinin hərbçisi olmasına baxmayaraq, insident zamanı peşəkar keyfiyyətində və ya komandanlığın əmri ilə fəaliyyət göstərməməsinə xüsusi əhəmiyyət verdi. Əksinə, onun şəxsi, xüsusi sui-qəsd qərarı nəticəsində cinayətləri törədiblər, çünki qurbanlar verən ermənilər guya ona gülürdülər və onu qızışdırdılar.

 

Birləşmiş Millətlər Təşkilatının "Beynəlxalq hüquqazidd əməllərə görə dövlətlərin məsuliyyəti haqqında" (bundan sonra-maddə layihələri) maddələrinin 11 - ci maddəsindən irəli gələn beynəlxalq hüququn mövcud standartları əməlin törədildiyi an üçün dövlətin məsuliyyət daşıması üçün olduqca ciddi tələblər müəyyən edir. Bu işin kontekstində Azərbaycan hakimiyyətinin Konvensiyanın 2-ci maddəsinin maddi-hüquqi aspektini pozduğunu dəqiq müəyyənləşdirmək üçün Azərbaycan hakimiyyətinin öz hərəkətləri ilə nəinki mübahisə edilən hərəkətləri "bəyəndiyini" və "dəstəklədiyini", həm də "dəqiq və birmənalı şəkildə" "tanıdığını" və "bu hərəkətləri" öz hərəkətləri kimi "qəbul etdiyini", eyni zamanda, "etiraf" və "qəbul edilməsi" nın eyni vaxtda həyata keçirilməli olan şərtlər olduğunu nümayiş etdirmək lazım idi.

 

Azərbaycan hakimiyyətinin ümumiyyətlə əfv və R. S.-nın artırılması ilə bağlı qərarları, o cümlədən ona pul kompensasiyasının ödənilməsi və mənzil verilməsi barədə qərarlarını nəzərdən keçirərkən güman etmək lazımdır ki, Azərbaycan hakimiyyəti R. S.-In cinayət əməllərinin "bəyənilməsini" və "tanınmasını" heç bir şübhə doğurmadan onların ümumi kontekstində şikayət edilən tədbirlərin xarakterini və hədlərini diqqətlə araşdıraraq, Avropa Məhkəməsi belə qənaətə gəlib ki, Azərbaycan hakimiyyətinin "dəqiq və birmənalı şəkildə" "etiraf" və "R-nin təəssüf doğuran hərəkətlərini" qəbul" "öz kimi", qəbul, belə ki, birbaşa və birmənalı mükəmməl R. S üçün məsuliyyət daşıyır. Avropa Məhkəməsi qeyd edib ki, bu qiymətləndirmə beynəlxalq hüququn qüvvədə olan normalarına uyğun olaraq ciddi standartlar əsasında həyata keçirilib.

 

Mahiyyətcə, şikayət edilən tədbirlər daha çox ictimai baxılması, qəbul edilməsi və əlverişsiz Şəxsi, peşəkar və maliyyə vəziyyətinin düzəldilməsi kimi təfsir oluna bilər R. S..

 

Yekun olaraq, hüquq - mühafizə orqanlarının əməkdaşları cinayət törətdikdə, öz xidməti səlahiyyətləri çərçivəsindən kənarda hərəkət etdikdə Avropa Şurasının üzvü olan dövlətlərdən hüquq-mühafizə sistemlərinin işinə daha yüksək peşəkar standartların tətbiq edilməsi, habelə bu qurumlarda işləyən şəxslərin zəruri meyarlara cavab verməsinin təmin edilməsi gözlənilir. Oxşar standartlar hərbi qulluqçulara tətbiq edilə bilər. Lakin, bu işin hallarını nəzərə alaraq, Avropa Məhkəməsi R. S. Komandanlığının olduğuna əmin deyil. onun xüsusi şəxs kimi həyata keçirdiyi hərəkətləri də görə bilərdi, yaxud bu hərəkətlərə görə günahı bütövlükdə Azərbaycan hakimiyyətinin üzərinə yalnız ona görə qoymaq lazımdır ki, günahkar şəxs bu dövlətin hərbi xidmətindədir. Həqiqətən, mübahisə tədbirlər belə açıq-aydın cinayət idi və R. S statusu uzaq idi. Bundan başqa, işin materiallarında heç nə güman etməyə məcbur etmir ki, hərbçilərin orduya cəlb edilməsi və onların peşəkar standartlara riayət olunmasına nəzarət proseduru R. S. Macarıstanda xidməti dövründə lazımi səviyyədə olmayıb.

 

 

 

QƏRAR

 

 

 

İş üzrə Azərbaycan hökuməti Konvensiyanın 2-ci maddəsinin tələblərinin onun maddi - hüquqi aspektində pozulmasına yol verməyib (altı səs "bir halda" əleyhinə "qəbul edilib).

 

(c) Konvensiyanın 2-ci maddəsinə uyğun olaraq Azərbaycan hakimiyyətinin Prosessual öhdəlikləri. Azərbaycan hakimiyyəti R. S. tərəfindən təyin edilmiş cinayət cəzasının icrasına görə məsuliyyəti öz üzərinə götürdüyü andan, yəni onun verildiyi tarixdən etibarən onlar olduqca ağır, Milli nifrətə əsaslanan cinayətə lazımi şəkildə reaksiya verməli idilər. İki dövlət arasında son dərəcə gərgin siyasi vəziyyətə görə Azərbaycan hakimiyyəti erməni millətindən olan şəxslərin cinayətlərin qurbanı olduğunu nəzərə alaraq, xüsusi ehtiyatlılıq nümayiş etdirməli idi.

 

Avropa Məhkəməsi Azərbaycan hakimiyyətinin R. S.-In həbsdən dərhal azad olunması ilə bağlı hər hansı dəlilini inandırmayıb. Birincisi, R. S. Macarıstanda işi əsaslandırılmış qərarlar verən iki orqanın məhkəmələrini nəzərdən keçirdi. Bu baxımdan, R. S. Konvensiyanın 6-cı maddəsinin pozulması ilə bağlı Macarıstan hakimiyyətinə qarşı Avropa Məhkəməsinə şikayət verməyib. Hər halda, heç bir Prosessual pozuntunun Prosessual təminatlarla müşayiət olunmaması və ya bu cür pozuntuların R. S. işi üzrə bütün araşdırmaların ədalətsiz olacağına dair kifayət qədər sübutlar yox idi. İkincisi, R. S.-da psixi sağlamlığı olan ehtimal olunan şəxsi vəziyyət və problemlər, çətin ki, Azərbaycan hakimiyyəti tərəfindən Xaricdə törədilmiş ağır cinayətə görə hökmün icra edilməməsinə haqq qazandırmaq üçün yetərli sayıla bilsin. R. S. ' nın psixi vəziyyəti Macarıstanda məhkəmə prosesində diqqətlə nəzərdən keçirilmişdir. Bundan əlavə, rütbədə R. S.-nın artması aydın şəkildə onun ciddi psixi pozuntuya məruz qalmamasını nəzərdə tuturdu.

 

Nəticədə, Azərbaycan hakimiyyəti R. S.-ya günahsız və ya haqsız məhkum olunmuş şəxs kimi yanaşdı və ona bir sıra maddi nemətlər (əmək haqqının ödənilməsi, mənzilin verilməsi, rütbədə artım) təqdim etdi ki, bunlar da Azərbaycan qanunvericiliyinə uyğun olaraq hüquqi əsaslara malik deyildi. Beləliklə, Azərbaycan hakimiyyətinin hərəkətləri faktiki olaraq R. S.-nı erməni qurbanlarına qarşı törədilmiş cinayətlərə görə məsuliyyətdən azad edib. Bu vəziyyət Konvensiyanın 2-ci maddəsində nəzərdə tutulmuş Azərbaycan hakimiyyətinin insanların həyatına qarşı cinayətlərin törədilməsinin qarşısını səmərəli almaq vəzifələrinə uyğun deyildi.

 

 

 

QƏRAR

 

 

 

İş üzrə Azərbaycan hakimiyyəti Konvensiyanın 2-ci maddəsinin tələblərinin onun prosessual-hüquqi aspektində pozulmasına yol verib (yekdilliklə qəbul Olunub).

 

(d) Konvensiyanın 2-ci maddəsinə uyğun olaraq Macarıstan Hakimiyyətinin Prosessual öhdəlikləri. Avropa Məhkəməsi dövləti cinayət qurbanlarının və ya onların yaxın qohumlarının hüquqlarının müdafiəsinə görə məsuliyyət daşıya biləcəyini (və nə dərəcədə) müəyyənləşdirməli idi. Macarıstan Hökuməti hökmlü transfer Konvensiyasında göstərilən proseduru tamamilə təqib etdi. Xüsusilə, onlar Azərbaycan hakimiyyətindən R. S. öz doğma ölkəsinə qayıtdıqda hansı prosedurun tətbiq ediləcəyini göstərməyi tələb ediblər. Azərbaycan hakimiyyətinin cavabı açıq-aşkar natamam və ümumi ifadələrdə ifadə edilmiş olsa da, öz növbəsində, R. S. tərəfindən təyin edilmiş cəzanın icra üsuluna dair şübhələrə səbəb ola və Macarıstan hakimiyyətini gələcək hərəkətlərə sövq edə bilərdi, Avropa Məhkəməsinə Macarıstan hakimiyyətinin Azərbaycana qayıtdıqdan sonra həbsdən azad ediləcəyini və ya bilməli olduqlarına dair heç bir inandırıcı sübut təqdim edilmədi. Bununla yanaşı, xüsusilə R. S. tərəfindən artıq həyata keçirilən müddəti nəzərə alaraq. Macarıstan həbsxanasında Avropa Məhkəməsi Macarıstanın səlahiyyətli hakimiyyət orqanlarının məhkumların verilməsi haqqında Konvensiyanın qaydalarına və ruhuna riayət etməklə yanaşı, Avropa Şurasının üzvü olan digər dövlətin vicdanla hərəkət edəcəyi ehtimalına da diqqət yetirmir. Deməli, Macarıstan hakimiyyəti öz Prosessual öhdəliklərini yerinə yetirib.

 

 

 

QƏRAR

 

 

 

Macarıstan Hökuməti işi üzrə Konvensiyanın 2-ci maddəsinin tələblərinin onun prosessual - hüquqi aspektində pozulmasına yol verilməyib (altı səs "lehinə", bir halda isə "əleyhinə"qəbul edilib).

 

Konvensiyanın 14-cü maddəsinin Konvensiyanın 2-ci maddəsi ilə qarşılıqlı əlaqədə yerinə yetirilməsinə dair (Azərbaycan hakimiyyətinə münasibətdə). Avropa Məhkəməsinin vəzifəsi R. S. cinayətləri qurbanlarının erməni mənşəyinin olub-olmadığını və bu cinayətlərin xarakterinin R. S.-un Azərbaycana qaytarılmasından sonra Azərbaycan hakimiyyəti tərəfindən nəzərdən keçirilən tədbirlərin görülməsi üçün əhəmiyyətli olub-olmadığını müəyyən etmək idi. Azərbaycan hakimiyyəti R. S.-In əldə edilməsi üçün hüquqi əsas olan dövlətdaxili qanunvericilik normalarını göstərməyib. Həmçinin, Azərbaycan hakimiyyəti həbs edilmiş qətllərə Prezident əfvini aldıqdan sonra analoji imtiyazların verilməsi təcrübəsindən nümunə gətirməyib. Bundan başqa, təəssüflə qeyd etmək lazımdır ki, Azərbaycanın bəzi yüksək vəzifəli şəxsləri fəxrlə R. S. vətənpərvər və qəhrəman adlandırdıqları fikirləri səsləndiriblər. Azərbaycan prezidentinin saytında bu məqsədlə yaradılmış xüsusi internet səhifəsində Prezident R. S.-nun əfv olunmasına görə çox sayda şəxs təşəkkür edib. Şəxsən Azərbaycan Prezidenti bu internet səhifəsində heç vaxt məlumat dərc etməsə də, onun mövcudluğu faktının özü ona gətirib çıxardı ki, əfv olunması R. S.-nın qanuniləşdirilməsi və fəaliyyətlərinin şöhrətlənməsi prosesində mühüm addım kimi qiymətləndirilirdi.

 

Buna görə də, ərizəçilər prima facie işinin formalaşdırılması üçün kifayət qədər inandırıcı, dəqiq və ardıcıl nəticələr verdilər ki, Azərbaycan hakimiyyəti tərəfindən R. S.-A qarşı həyata keçirilən tədbirlər onun faktiki cəzasızlığına gətirib çıxarmışdır. Azərbaycan hakimiyyəti Avropa Məhkəməsi tərəfindən Konvensiyanın 2-ci maddəsinin pozulmasına dair ərizəçilərin prosessual-hüquqi aspektdən şikayətləri kontekstində inandırıcı olmayan səbəblərə istinad edərək öz hərəkətlərinə haqq qazandırmağa çalışırdı (yuxarıda bax). Beləliklə, Azərbaycan hakimiyyəti iddiaçıların bu işdə ayrı-seçkiliyə dair iddialarını sübuta yetirməli olduqlarını təkzib edə bilmədi.

 

 

 

QƏRAR

 

 

 

Azərbaycan hakimiyyəti tərəfindən iş üzrə Konvensiyanın 14 - cü maddəsinin 2-ci maddəsi ilə qarşılıqlı əlaqədə baxılmış tələblərinin pozulmasına yol verilib ("bir halda" əleyhinə "altı səs ilə qəbul Olunub).

 

Avropa Məhkəməsi həm Azərbaycan, həm də Macarıstan Hakimiyyətinin Konvensiyanın 38-ci maddəsində nəzərdə tutulmuş öhdəliklərini yerinə yetirdiyini yekdilliklə etiraf edib.

 

 

 

KOMPENSASİYA

 

 

 

Konvensiyanın 41-ci maddəsinin tətbiqi qaydasında. Ərizəçilər zərərin əvəzinin ödənilməsi üçün heç bir tələb təqdim etmədilər. Azərbaycan hakimiyyətinə Konvensiyanın 46-cı maddəsinə uyğun olaraq fərdi xarakterli hər hansı tədbirlərin görülməsinə dair göstəriş verilməyib.

 

 

 

Nəşr mənbəyi: https://espchhelp.ru/blog/3544-makucyan-ve-minasyan-azerbaycan-ve-macaristana-qars .

 

 

 

 

 

EBHT 2020.május 26-i határozata a "Makuchyan és Minasyan v. Azerbajdzsán és Magyarország" ügyben (N 17247/13. sz. panasz).

 

2013-ban a kérelmezőket segítették a panasz elkészítésében. A panaszt ezt követően közölték Azerbajdzsánnal és Magyarországgal.

 

Az ügy sikerrel vette azt a panaszt, hogy a hatóságok nem tartották be a külföldön elkövetett nemzeti gyűlölet által motivált bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés büntetését egy olyan katona ellen, aki az országba való visszatéréskor kegyelmet kapott, előmozdították és pénzügyi ösztönzőket kapott. Az ügy megsértette az Emberi Jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 2.cikkének (eljárási és jogi vonatkozásban) és 14. cikkének követelményeit. Az Emberi Jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény 2.cikkét tartalmi szempontból nem sértették meg.

 

 

 

TÉNYBELI HÁTTÉR

 

 

 

Miközben részt vett a NATO-erők budapesti katonai műveleteiben, egy azerbajdzsáni katona (R. S.) lefejezett egy örmény katonát (a második kérelmező rokona), és egy másik örmény katona (az első kérelmező) megölésével fenyegetőzött, amikor baltával megpróbálta lebontani szobájának ajtaját. Magyarországon R. S.-t életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A nemzeti gyűlöletkeltés tényét a magyar bíróságok teljes körűen megvizsgálták és megvizsgálták. Nyolc év börtönbüntetés kiszabása után az elítélt személyek áthelyezéséről szóló Európa Tanácsi Egyezmény (a továbbiakban: az elítélt személyek átruházásáról szóló egyezmény) értelmében Azerbajdzsánba küldték, hogy büntetésének fennmaradó részét hazájában töltse le. Hazatérése után azonban R. S.-t azonnal kiengedték az őrizetből, megkegyelmeztek, nyilvános ünnepségen előléptették, a börtönben töltött teljes időszakért kifizették a fizetését, és Bakuban lakást adtak neki. Azerbajdzsán számos magas rangú tisztviselője tett jóváhagyó nyilatkozatokat R. S. cselekedeteiről és kegyelméről.

 

 

 

JOGI PONT

 

 

 

Az Egyezmény 1.cikkének való megfelelés tekintetében (az azerbajdzsáni hatóságokkal kapcsolatos területi joghatóság). Az élethez való jog védelme keretében kiszabott büntetés végrehajtását az Egyezmény 2.cikke szerinti állami eljárási kötelezettség szerves részének kell tekinteni. Függetlenül attól, hogy a bűncselekményt hol követték el, mivel az azerbajdzsáni hatóságok megállapodtak abban, hogy elfogadják és vállalják az elítélt személyek R. S. elleni büntetés végrehajtásának folytatására vonatkozó egyezmény szerinti kötelezettséget, ezt az Egyezmény 2.cikke szerinti eljárási kötelezettségüknek megfelelően kötelesek voltak megtenni.

 

Az Egyezmény 2.cikkének való megfelelés tekintetében. a) alkalmazhatóság az első kérelmezőre. Bár az első felperes nem szenvedett tényleges testi sérülést, a magyar bíróságok "gyilkossági kísérlet" miatt elítélték az R. S.-t. Az első kérelmező élete ezért súlyos és közvetlen veszélyben volt. Következésképpen az Egyezmény 2. cikke alkalmazandó volt az első kérelmező helyzetére.

 

b) Az Azerbajdzsáni hatóságok lényeges kötelezettségei az Egyezmény 2.cikke alapján. A bíróság különös jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy R. S., bár a szóban forgó időben az azerbajdzsáni fegyveres erők tagja volt, az incidens idején nem járt el szakmai minőségében vagy a parancsnok parancsára. Éppen ellenkezőleg, a bűncselekményeket személyes, magánjogi döntése miatt követte el, mivel az örmény áldozatok állítólag kinevették őt, és provokálták.

 

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének "az államok felelőssége a nemzetközileg jogellenes cselekményekért" (a továbbiakban: cikktervezet) cikkeinek 11.cikkéből eredő meglévő nemzetközi jogi normák rendkívül szigorú követelményeket állapítanak meg az állami felelősségvállalásra vonatkozóan olyan cselekmény esetén, amely általában a Bizottság idején nem tartozik az állam hatáskörébe. A jelen ügyben annak megállapításához, hogy az azerbajdzsáni hatóságok az Egyezmény 2.cikkét tartalmi szempontból megsértették, meggyőzően kellett bizonyítani, hogy az azerbajdzsáni hatóságok nemcsak "jóváhagyták" és "támogatták" a vitatott intézkedéseket, hanem "egyértelműen és egyértelműen" "elismerték" és "elfogadták" ezeket az intézkedéseket "sajátjukként", míg az "elismerés" és "elfogadás" olyan feltételek voltak, amelyeket egyszerre kellett teljesíteni.

 

Figyelembe véve, hogy az intézkedések az azerbajdzsáni hatóságok Általános, beleértve a döntéseket, hogy bocsásson meg, valamint elősegítik R. S., fizetni pénzbeli kártérítést, illetve, hogy adjanak neki egy lakást, akkor abból kell kiindulni, hogy az azeri hatóságok kétségtelenül bizonyította "jóváhagyás", illetve az "elismerést" a büntető intézkedések R. S. Azonban, miután alaposan megvizsgálja a természet, valamint az intézkedések hatályát panaszkodott az Általános összefüggésben, az Európai Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem meggyőzően bizonyította, hogy az azeri hatóságok "tisztán, egyértelműen" "elismert", illetve az "elfogadott" a sajnálatos intézkedések R. S. "sajátjukként", így közvetlen és egyértelmű felelősséget vállalnak az egyik ember meggyilkolásáért és egy másik ember gyilkossági kísérletéért az R. S.. Az Európai Bíróság hangsúlyozta, hogy ezt az értékelést szigorú szabványok alapján végezték el, a nemzetközi jog jelenlegi normáival összhangban.

 

Lényegében a kifogásolt intézkedések inkább úgy értelmezhetők, mint amelyek az R. S. kedvezőtlen személyes, szakmai és pénzügyi helyzetének nyilvános felülvizsgálatára, elismerésére és korrekciójára irányulnak, amelyet az azerbajdzsáni hatóságok az Európai Bíróság véleménye szerint indokolatlanul a Magyarországon állítólag tisztességtelen büntetőeljárás eredményének tekintenek.

 

Végezetül, azokban az esetekben, amikor a bűnüldöző szervek tisztviselői hivatalos hatóságukon kívül követnek el bűncselekményeket, az Európa Tanács tagállamai várhatóan magasabb szakmai normákat alkalmaznak bűnüldözési rendszereikre, valamint biztosítják, hogy az ilyen struktúrákban dolgozók megfeleljenek a szükséges kritériumoknak. Hasonló szabványok vonatkozhatnak a katonai személyzetre is. Figyelembe véve azonban a jelen ügy körülményeit, a bíróság nem meg van győződve arról, hogy az R. S. parancs előre láthatta volna cselekedeteit, amelyeket magánszemélyként végzett, vagy hogy ezeknek az intézkedéseknek a felelősségét általában az azerbajdzsáni hatóságokra kell helyezni, csak azért, mert a bűnös személy ennek az államnak a katonai szolgálatában áll. Valójában a vitatott cselekmények olyan egyértelműen bűncselekménynek minősültek, és eddig eltávolodtak R. S. katonai tiszti státusától, hogy az ügy körülményei alapján még az R. S. legsúlyosabb bűncselekményei sem vonhatják maguk után az azerbajdzsáni hatóságok nemzetközi felelősségét az anyagi jog szempontjából. Ráadásul az ügyiratban semmi sem utal arra, hogy az R. S. magyarországi szolgálata során a katonai személyzet toborzására és a szakmai előírásoknak való megfelelésük ellenőrzésére irányuló eljárás helytelen lenne.

 

 

 

Felbontás

 

 

 

Ebben az esetben az azerbajdzsáni hatóságok tartalmi szempontból nem sértették meg az Egyezmény 2.cikkének követelményeit (hat szavazattal, egy ellenszavazattal fogadták el).

 

c) Az Azerbajdzsáni hatóságok eljárási kötelezettségei az Egyezmény 2.cikke alapján. Attól a pillanattól kezdve, amikor az azerbajdzsáni hatóságok felelősséget vállaltak az R. S. által kiszabott büntetőjogi büntetés végrehajtásáért, azaz az átruházás napjától kötelesek voltak megfelelően reagálni a nemzeti gyűlöleten alapuló rendkívül súlyos bűncselekményre. Tekintettel a két állam közötti rendkívül feszült politikai helyzetre, az azerbajdzsáni hatóságoknak különösen óvatosnak kellett volna lenniük, mivel a bűncselekmények áldozatai Örmény nemzetiségűek voltak.

 

Az Európai Bíróság nem győzte meg az azerbajdzsáni hatóságok érveit az R. S. őrizetbe vételének azonnali szabadon bocsátása mellett. Először is, az R. S. magyarországi ügyét a bíróságok két, indokolással ellátott határozatot hozó ügyben tárgyalták. E tekintetben R. S. nem nyújtott be panaszt az Európai Bírósághoz a magyar hatóságok ellen az Egyezmény 6. cikkének megsértése miatt. Mindenesetre nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy az eljárási jogsértéseket nem kísérték volna eljárási biztosítékok, vagy hogy az ilyen jogsértések a teljes R. S. eljárást igazságtalanná tették volna. Másodszor, az R. S. mentális egészséggel kapcsolatos állítólagos személyes helyzete és problémái aligha tekinthetők elegendőnek annak igazolására, hogy az azerbajdzsáni hatóságok nem hajtották végre a külföldön elkövetett súlyos bűncselekményért kiszabott büntetést. Az R. S. mentális állapotát alaposan megvizsgálták a magyarországi tárgyalás során. Ráadásul R. S. rangra való kinevezése egyértelműen azt sugallta, hogy nem szenvedett súlyos mentális zavarban.

 

Ennek eredményeként, az azerbajdzsáni hatóságok kezelt R. S., mint egy ártatlan vagy igazságtalanul elítélt személy, feltéve, rá egy sor anyagi juttatások (kifizetéseknek lakás rendelkezés, promóció), hogy nem volt jogalapja a jogszabályok szerint Azerbajdzsán. Így az azerbajdzsáni hatóságok cselekedetei ténylegesen felszabadították R. S.-t az örmény áldozatok ellen elkövetett bűncselekményekért. Ez a helyzet nem felelt meg az azeri hatóságoknak az Egyezmény 2.cikke szerinti azon kötelezettségének, hogy hatékonyan megakadályozzák az emberi élet elleni bűncselekmények elkövetését.

 

 

 

Felbontás

 

 

 

Ebben az esetben az azerbajdzsáni hatóságok eljárási és jogi szempontból (egyhangúlag elfogadva) megsértették az Egyezmény 2.cikkének követelményeit.

 

d) a magyar hatóságok eljárási kötelezettségei az Egyezmény 2.cikke alapján. Az Európai Bíróságnak meg kellett volna határoznia, hogy az adóalany felelős-e (és milyen mértékben) a bűncselekmények áldozatainak vagy közeli hozzátartozóinak jogainak védelméért. A magyar hatóságok teljes mértékben követték az elítélt személyek átadásáról szóló egyezményben meghatározott eljárást. Különösen azt követelték, hogy az azerbajdzsáni hatóságok jelezzék, milyen eljárást alkalmaznak, ha R. S. visszatér szülőföldjére. Bár a válasz az azerbajdzsáni hatóságok nyilvánvalóan nem teljes szövege, valamint az Általános feltételeket, amelyek viszont nevelte volna fel gyanú a mód, a végrehajtás a kirótt büntetés R. S., valamint a rendszer kéri a magyar hatóságokat, hogy tegyenek további lépéseket, az Európai Bíróság nem rendelkezett semmilyen meggyőző bizonyíték arra, hogy a magyar hatóságok minden bizonnyal tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy R. S. lenne megjelent a felügyeletet, miután visszatért Azerbajdzsánba. Különösen figyelembe véve az R. S által már eltöltött időt. egy magyar börtönben a bíróság nem látja, hogy az illetékes magyar hatóságok milyen más intézkedéseket tehetnének, mint hogy megfeleljenek az elítélt személyek áthelyezéséről szóló egyezmény eljárásának és szellemének, valamint azt a feltételezést, hogy az Európa Tanács egy másik tagállama jóhiszeműen jár el. Következésképpen a magyar hatóságok teljesítették eljárási kötelezettségeiket.

 

 

 

Felbontás

 

 

 

Az ügyben a magyar hatóságok eljárási és jogi szempontból nem sértették meg az Egyezmény 2.cikkének követelményeit (hat igen szavazattal, egy ellenszavazattal fogadták el).

 

Az Egyezmény 14.cikkének az Egyezmény 2. cikkével kapcsolatos (az azerbajdzsáni hatóságokkal kapcsolatos) betartásáról. Az Európai Bíróság feladata annak meghatározása volt, hogy az R. S. bűncselekmények áldozatainak Örmény származása és e bűncselekmények jellege releváns-e az azerbajdzsáni hatóságok számára a vizsgált intézkedések meghozatalához, miután R. S. visszatért Azerbajdzsánba. Az azerbajdzsáni hatóságok nem határozták meg a hazai jogszabályok normáit, amelyek jogalapok lennének az R. S. anyagi előnyeinek megszerzéséhez, amelyeket természetesen a cselekedeteinek jutalmaként érzékeltek. Továbbá az azerbajdzsáni hatóságok nem adtak példákat a gyakorlatból, amikor az elítélt gyilkosok hasonló kiváltságokat kapnak elnöki kegyelem megszerzése után. Ezenkívül sajnálattal kell megjegyezni, hogy Azerbajdzsán néhány magas rangú tisztviselője olyan nyilatkozatokat adott ki, amelyekben büszkén nevezték R. S. hazafinak és hősnek, hangsúlyozva azt a tényt, hogy az R. S. bűncselekményei örmény nemzetiségű katonák ellen irányultak. Az azerbajdzsáni elnök honlapján erre a célra létrehozott speciális weboldalon hatalmas számú ember köszönetet mondott az elnöknek az R. S. kegyelméért,mivel indokolták az örmény katonák meggyilkolását. Bár Azerbajdzsán elnöke személyesen soha nem tett közzé üzeneteket ezen a weboldalon, létezésének ténye ahhoz vezetett, hogy a kegyelmet fontos lépésnek tekintették az R. S. cselekedeteinek legitimálása és dicsőítése folyamatában.

 

Következésképpen, a kérelmező benyújtott kellően meggyőző, tiszta, következetes következtetések formájában egy prima facie az esetben, hogy a hozott intézkedések által az azerbajdzsáni hatóságok ellen, R. S., ami ahhoz vezetett, hogy a de facto a büntetlenség, együtt a dicsőítése a rendkívül súlyos bűncselekmény R. S. elkövetett alapján gyűlölet, volt egy ok-okozati összefüggés a örmény nemzetiségű áldozat, R. S., így követték alapján a nemzeti gyűlöletet. Az azerbajdzsáni hatóságok azzal próbálták indokolni tetteiket, hogy ugyanazokat az okokat említették, amelyeket az Európai Bíróság az Egyezmény 2.cikkének eljárási és jogi vonatkozásban történő megsértése miatt a felperesek panaszával összefüggésben nem meggyőzőnek ítélt (lásd fent). Így az azerbajdzsáni hatóságok nem tudták megcáfolni a felperesek vitatható diszkriminációs igényét az ügyben.

 

 

 

Felbontás

 

 

 

Ebben az esetben az azerbajdzsáni hatóságok megsértették az Egyezmény 14.cikkének követelményeit, amelyeket az Egyezmény 2. cikkével összefüggésben figyelembe vettek (hat szavazattal, egy ellenszavazattal fogadták el).

 

Az Európai Bíróság egyhangúlag elismerte azt is, hogy mind Azerbajdzsán, mind Magyarország hatóságai teljesítették az Egyezmény 38.cikke szerinti kötelezettségeiket.

 

 

 

Kompenzáció

 

 

 

Az Egyezmény 41.cikkének alkalmazásában. A felperesek nem nyújtottak be kártérítési igényt. Az azerbajdzsáni hatóságokat nem tájékoztatták az Egyezmény 46.cikkével összhangban hozott egyedi intézkedésekről.

 

 

 

A kiadvány forrása: https://espchhelp.ru/blog/3543-makuchyan-es-minasyan-v-azerbajdzsan-es-magyarorszag .

 

 

Постановление ЕСПЧ от 14 мая 2020 года по делу "Хирту и другие (Hirtu and Others) против Франции" (жалоба N 24720/13).

 

В 2013 году заявителям была оказана помощь в подготовке жалобы. Впоследствии жалоба была коммуницирована Франции.

 

По делу успешно рассмотрена жалоба на выселение проживавших в незаконном лагере на протяжении шести месяцев лиц цыганской национальности без предоставления им жилья, а также рассмотрение, уже после их выселения, вопроса о пропорциональности этой меры. По делу допущено нарушение требований статей 8 и 13 Конвенции о защите прав человека и основных свобод. По делу не допущено нарушений статьи 3 Конвенции о защите прав человека и основных свобод.

 

 

 

ОБСТОЯТЕЛЬСТВА ДЕЛА

 

 

 

Заявителей, лиц цыганской национальности, принадлежавших к цыганскому сообществу, заставили покинуть лагерь, в котором они незаконно проживали шесть месяцев. Заявители безуспешно обжаловали свое выселение.

 

 

 

ВОПРОСЫ ПРАВА

 

 

 

По поводу соблюдения статьи 8 Конвенции. Понятие "жилище" по смыслу статьи 8 Конвенции не ограничивается помещениями, в которых лицо находится законно или которые возведены в соответствии с законом. Это понятие является автономным и не зависит от классификаций, предусмотренных национальными законодательствами. Вопрос о том, являлось ли то или иное помещение "жилищем", пользующимся защитой статьи 8 Конвенции, зависит от фактических обстоятельств дела, а именно от наличия достаточных и длительных связей с определенным местом. В настоящем деле заявители жили в лагере только шесть месяцев до того, как лагерь снесли. Следовательно, заявители не могли ссылаться на право уважения своего жилища в отсутствие достаточной и длительной связи с рассматриваемым местом.

 

Вместе с тем имело место вмешательство в право заявителей на уважение их частной и семейной жизни. Это вмешательство было предусмотрено законом и преследовало законные цели в виде защиты здоровья других лиц и общественной безопасности, защиты прав и свобод других лиц.

 

Что касается постановления о выселении, власти Франции в принципе имели право выселить заявителей, так как они незаконно занимали муниципальные земли. Кроме того, поскольку заявители не имели права на землю, они не могли законно ожидать, что останутся проживать в этом месте. Это тем более верно, что заявители прожили в данном месте только шесть месяцев.

 

Что касается самой меры по выселению, она была основана не на судебном решении, а на процедуре формального уведомления согласно статье 9 Закона от 5 июля 2000 г., что повлекло ряд последствий.

 

Во-первых, принимая во внимание короткий период времени, который прошел между изданием указа префекта (29 марта), информированием заявителей об этом указе (2 апреля) и фактическим выселением (12 апреля), не была соблюдена ни одна из мер, указанных в межведомственном письме 2012 года о мерах, принимаемых до и во время операций по сносу незаконных поселений (оценка ситуаций, в которых живут соответствующие семьи, а также содействие в обучении, оказание медицинской помощи, размещение в другом месте жительства). Хотя власти Франции утверждали, что у них не было обязанности переселять заявителей, поскольку те жили в фургонах, заявители утверждали, что все их фургоны (за исключением принадлежащего одной из семей) были изъяты. Более того, перечисленные в межведомственном письме меры подлежали применению независимо от того, были ли у выселяемых лиц фургоны или нет. Следовательно, не были приняты во внимание последствия выселения заявителей или особые обстоятельства их жизни.

 

Во-вторых, поскольку была применена процедура формального уведомления, средство правовой защиты, предусмотренное законодательством Франции, вступило в действие после принятия административными властями решения, в то время как в других случаях суды оценивали пропорциональность рассматриваемой меры до принятия решения. Ни одно из использованных заявителями средств правовой защиты, которые были признаны неприемлемыми, не позволило бы им впоследствии изложить свои доводы судебному органу власти. Первым судебным органом, который рассмотрел вопрос о пропорциональности вмешательства, был Административный апелляционный суд, который сделал это через 18 месяцев после выселения заявителей. Однако тот факт, что заявители принадлежали к социально незащищенной группе и что в связи с этим они имели особые потребности, должен был быть принят во внимание при оценке пропорциональности, которую власти Франции обязаны были осуществить, не только рассматривая подходы к решению проблемы с незаконным поселением, но и, если выселение людей было необходимо, принимая решение о сроках и способе выселения и, если имелась такая возможность, о порядке предоставления альтернативного жилья. Кроме того, как часть процессуальных гарантий статьи 8 Конвенции, любое лицо, чьи права, предусмотренные указанным конвенционным положением, были нарушены, должно иметь возможность представить вопрос о пропорциональности вмешательства в его права на рассмотрение независимого суда в свете соответствующих принципов, предусмотренных статьей 8 Конвенции.

 

 

 

ПОСТАНОВЛЕНИЕ

 

 

 

По делу было допущено нарушение требований статьи 8 Конвенции (принято единогласно).

 

Европейский Суд также постановил единогласно, что отсутствовало нарушение статьи 3 Конвенции в ее материально-правовом аспекте, учитывая, что не было установлено, что заявителей выселяли насильно, и что нельзя было считать, что власти Франции остались бы безучастными к ситуации заявителей и их жилищным условиям после выселения.

 

Кроме того, Европейский Суд также постановил единогласно, что имело место нарушение статьи 13 Конвенции, поскольку ни специальное средство правовой защиты, имевшее приостанавливающее действие в отношении выселения заявителей из лагеря, ни срочное обращение о защите основополагающих свобод, по сути являвшиеся эффективными, но объявленные неприемлемыми, не позволили заявителям добиться рассмотрения по существу судебным органом их доводов по смыслу статей 3 и 8 Конвенции в ходе либо обычного (на уровне первой инстанции), либо срочного производства по жалобе.

 

 

 

КОМПЕНСАЦИЯ

 

 

 

В порядке применения статьи 41 Конвенции. Европейский Суд присудил каждому из заявителей и одной паре заявителей совместно по 7 000 евро в качестве компенсации морального вреда.

 

 

 

Источник публикации: https://espchhelp.ru/blog/3542-khirtu-i-drugiye-protiv-frantsii .

 

 

 

 

 

ECHR decision of 14 may 2020 in the case "Hirtu and Others v. France" (aplication N 24720/13).

 

In 2013, the applicants were assisted in preparing the aplication. The aplication was subsequently communicated to France.

 

The case successfully considered an aplication about the eviction of persons of Roma nationality who had been living in an illegal camp for six months without providing them with housing, as well as consideration, after their eviction, of the proportionality of this measure. The case violated the requirements of articles 8 and 13 of the Convention for the protection of human rights and fundamental freedoms. There were no violations of article 3 of the Convention for the protection of human rights and fundamental freedoms.

 

 

 

FACTUAL BACKGROUND

 

 

 

The applicants, who were of Roma nationality and belonged to the Roma community, were forced to leave the camp where they had been living illegally for six months. The applicants unsuccessfully appealed their eviction.

 

 

 

POINT OF LAW

 

 

 

Regarding compliance with article 8 of the Convention. The concept of "housing" within the meaning of article 8 of the Convention is not limited to premises where a person is lawfully located or which are built in accordance with the law. This concept is Autonomous and does not depend on the classifications provided for by national legislation. The question of whether a room was a "dwelling" protected by article 8 of the Convention depends on the factual circumstances of the case, namely, whether there are sufficient and long-standing links to the place. In the present case, the applicants only lived in the camp for six months before the camp was demolished. Consequently, the applicants could not invoke the right to respect for their home in the absence of a sufficient and lasting connection with the place in question.

 

However, there was interference with the applicants ' right to respect for their private and family life. This intervention was provided for by law and had legitimate goals in the form of protecting the health of others and public safety, and protecting the rights and freedoms of others.

 

As for the eviction order, the French authorities had the right in principle to evict the applicants, since they were illegally occupying municipal land. Furthermore, since the applicants had no title to the land, they could not legally expect to remain resident in that location. This is all the more true since the applicants only lived in this place for six months.

 

As for the eviction measure itself, it was not based on a court decision, but on a formal notification procedure under article 9 of the Law of 5 July 2000, which had a number of consequences.

 

First, taking into account the short period of time that elapsed between the issuance of the prefect's decree (29 March), the notification of the applicants about this decree (2 April) and the actual eviction (12 April), none of the measures specified in the 2012 inter-Agency letter on measures taken before and during operations to demolish illegal settlements (assessment of the situations in which the families concerned live, as well as assistance in training, medical care, placement in another place of residence) were observed. Although the French authorities claimed that they had no obligation to relocate the applicants because they were living in vans, the applicants claimed that all their vans (with the exception of one belonging to a family) had been removed. Moreover, the measures listed in the interagency letter were applicable regardless of whether the evicted persons had vans or not. Consequently, the consequences of the applicants ' eviction or the special circumstances of their lives were not taken into account.

 

Secondly, since a formal notification procedure was applied, the remedy provided for in French law came into effect after the administrative authorities had taken a decision, while in other cases the courts assessed the proportionality of the measure in question before making a decision. None of the remedies used by the applicants, which were declared inadmissible, would have allowed them to present their arguments to the judicial authority afterwards. The first judicial body to consider the question of proportionality of intervention was the Administrative court of appeal, which did so 18 months after the applicants were evicted. However, the fact that the applicants belonged to a socially vulnerable group and that they therefore had special needs should have been taken into account in assessing the proportionality that the French authorities were required to implement, not only when considering approaches to solving the problem of illegal settlement, but also, if eviction was necessary, when deciding on the timing and method of eviction and, if possible, on the procedure for providing alternative housing. In addition, as part of the procedural guarantees of article 8 of the Convention, any person whose rights under this Convention provision have been violated should be able to submit the question of proportionality of interference with their rights to an independent court in the light of the relevant principles provided for in article 8 of the Convention.

 

 

 

RESOLUTION

 

 

 

The case violated the requirements of article 8 of the Convention (adopted unanimously).

 

The court also held unanimously that there had been no violation of article 3 of the Convention in its substantive aspect, given that it had not been established that the applicants had been forcibly evicted and that it could not be assumed that the French authorities would have remained indifferent to the applicants ' situation and housing conditions after the eviction.

 

In addition, the European Court also held unanimously that there had been a violation of article 13 of the Convention, since neither the special remedy that had suspensive effect on the applicants ' eviction from the camp, nor the urgent appeal for the protection of fundamental freedoms, which was in fact effective but declared inadmissible, allowed the applicants to have their arguments under articles 3 and 8 of the Convention examined on the merits in either ordinary (at the first instance level) or urgent complaint proceedings.

 

 

 

COMPENSATION

 

 

 

In the application of article 41 of the Convention. The European Court awarded each of the applicants and one pair of applicants jointly 7,000 euros in compensation for non-pecuniary damage.

 

 

 

The source of publication: https://espchhelp.ru/blog/3541-hirtu-and-others-v-france .

 

 

 

 

 

Décision de la CEDH du 14 mai 2020 dans L'affaire Hirtu et Autres C. France (requête N ° 24720/13).

 

En 2013, les requérants ont bénéficié d & apos; une assistance pour préparer leur plainte. La plainte a ensuite été communiquée à la France.

 

La plainte relative à l & apos; expulsion de Roms vivant dans un camp illégal pendant six mois sans logement a été examinée avec succès et la question de la proportionnalité de cette mesure a été examinée après leur expulsion. En l & apos; espèce, les dispositions des articles 8 et 13 de la Convention de sauvegarde des droits de l & apos; homme et des libertés fondamentales ont été violées. L & apos; article 3 de la Convention de sauvegarde des droits de l & apos; homme et des libertés fondamentales n & apos; a pas été violé.

 

 

 

CIRCONSTANCES DE L'AFFAIRE

 

 

 

Les requérants, de nationalité ROM appartenant à la communauté ROM, ont été contraints de quitter le camp où ils vivaient illégalement pendant six mois. Les requérants ont fait appel de leur expulsion sans succès.

 

 

 

QUESTION DE DROIT

 

 

 

Concernant le respect de l'article 8 de la Convention. La notion de" logement " au sens de l'article 8 de la Convention ne se limite pas aux locaux dans lesquels une personne se trouve légalement ou qui sont construits conformément à la loi. Cette notion est autonome et ne dépend pas des classifications prévues par la législation nationale. La question de savoir si un local était un "logement" protégé par l'article 8 de la Convention dépend des circonstances de fait, à savoir l'existence de liens suffisants et durables avec un lieu donné. Dans la présente affaire, les requérants ne vivaient dans le camp que six mois avant la démolition du camp. Par conséquent, les requérants ne pouvaient pas se prévaloir du droit au respect de son domicile, en l'absence de suffisamment longue et de la communication avec la jurisprudence du lieu.

 

Toutefois, le droit des requérants au respect de leur vie privée et familiale a été violé. Cette intervention était prévue par la loi et visait des objectifs légitimes tels que la protection de la santé d & apos; autrui et de la sécurité publique, la protection des droits et libertés d & apos; autrui.

 

En ce qui concerne l & apos; arrêté d & apos; expulsion, les autorités françaises avaient en principe le droit d & apos; expulser les requérants parce qu & apos; ils occupaient illégalement des terres municipales. En outre, comme les requérants n & apos; avaient pas droit à la terre, ils ne pouvaient légitimement s & apos; attendre à ce qu & apos; ils restent sur place. Cela est d & apos; autant plus vrai que les requérants n & apos; y ont vécu que six mois.

 

Quant à la mesure d'expulsion elle-même, elle n'était pas fondée sur une décision judiciaire, mais sur une procédure de notification formelle en vertu de l'article 9 de la Loi du 5 juillet 2000, ce qui a eu plusieurs conséquences.

 

Tout d'abord, en considérant un court laps de temps qui s'est écoulé entre la publication du décret du préfet (le 29 mars), à la sensibilisation des requérants sur ce décret (le 2 avril) et le déplacement (le 12 avril), n'a pas été respectée, aucune des mesures visées à interministériel de la lettre de l'année 2012 sur les mesures prises avant et pendant les opérations de démolition des colonies illégales (évaluation des situations dans lesquelles vivent les familles, ainsi que de promouvoir la formation, l'assistance médicale, le placement dans un autre lieu de résidence). Bien que les autorités françaises ont affirmé qu'ils n'avaient pas de devoirs à faire déménager les candidats, puisque ceux-ci vivaient dans des fourgons, les requérants ont fait valoir que tous leurs camionnettes (à l'exception appartenant à l'une des familles) ont été saisis. De plus, les mesures énumérées dans la lettre interministérielle étaient applicables, que les personnes expulsées aient ou non des fourgons. Les conséquences de l & apos; expulsion des requérants ou les circonstances particulières de leur vie n & apos; ont donc pas été prises en compte.

 

Deuxièmement, la procédure de notification formelle ayant été appliquée, le recours prévu par le droit français est entré en vigueur après la décision des autorités administratives, tandis que dans d'autres cas, les tribunaux ont évalué la proportionnalité de la mesure en question avant la décision. Aucun des recours dont les requérants ont bénéficié et qui ont été déclarés irrecevables ne leur aurait permis de présenter ultérieurement leurs arguments à l & apos; autorité judiciaire. La première instance judiciaire à examiner la question de la proportionnalité de l'intervention a été la cour d'appel Administrative, qui l'a fait 18 mois après l'expulsion des requérants. Cependant, le fait que les candidats appartenaient à la socio non protégées, le groupe et qu'à cet égard, ils ont eu des besoins spéciaux, devait être pris en considération lors de l'évaluation de la proportionnalité, que les autorités françaises étaient engagées à mettre en œuvre, non seulement en considérant approches pour résoudre les problèmes avec le trafic de la colonie, mais, si l'expulsion de personnes a été nécessaire de prendre une décision sur la date et le mode d'expulsion et, si il y avait cette occasion, sur l'ordre de fournir un logement de remplacement. En outre, comme la plupart des garanties procédurales de l'article 8 de la Convention, toute personne dont les droits prévus par spécifié par le système conventionnel de position ont été violés, doit avoir la possibilité de soumettre la question de la proportionnalité de l'intervention dans son droit à l'examen indépendant de la cour à la lumière des principes énoncés à l'article 8 de la Convention.

 

 

 

ORDONNANCE

 

 

 

L'arrêt il y avait violation des dispositions de l'article 8 de la Convention (adopté à l'unanimité).

 

La Cour européenne de justice a également jugé à l'unanimité qu'il n'y avait pas eu violation de l'article 3 de la Convention sur le fond, étant donné qu'il n'était pas établi que les requérants avaient été expulsés de force et qu'on ne pouvait pas considérer que les autorités françaises seraient restées indifférentes à la situation des requérants et à leurs conditions de logement après l'expulsion.

 

En outre, la Cour Européenne a également décidé, à l'unanimité, qu'il y a eu violation de l'article 13 de la Convention, étant donné que ni un outil de protection juridique, qui a eu un effet suspensif à l'égard de l'expulsion des requérants du camp, ni un appel urgent sur la protection des libertés fondamentales, en fait étaient efficaces, mais sont déclarées irrecevables, n'ont pas permis aux candidats de réaliser l'examen au fond par une autorité judiciaire de leurs arguments, au sens des articles 3 et 8 de la Convention, dans le cadre soit d'ordinaire (au niveau de la première instance), soit urgent de production, selon la plainte.

 

 

 

COMPENSATION

 

 

 

Conformément à l'article 41 de la Convention. La Cour européenne de justice a accordé 7 000 euros à chacun des requérants et à une paire de requérants conjointement à titre de préjudice moral.

 

 

 

Source de la publication: https://espchhelp.ru/blog/3540-laffaire-hirtu-et-autres-c-france .